2010. július 29., csütörtök

Franciországnak is cigányútra szaladt?!

Nem olyan régen, talán nyolc éve történt, hogy Zámolyon a cigányok megöltek két csákvári fiatalt. A tettükért soha semmilyen felelősséget nem vállaló és hihetetlen bátor romák egészen Strasbourgig szaladtak félelmükben. Ott nagyon megértően és sajnálkozva fogadták őket, hogy elképesztő ami Magyarországon, ebben az antiszemita, szélsőjobboldali eszmékkel szimpatizáló országban történik. A honi balliberális sajtó ugyanis teleordibálta - és azóta is szüntelen ezt teszi- a nyugati médiát ezzel a nyilvánvaló hazugsággal. A strasbourgi lelkesedés és empátia szegény megalázott és ádázul üldözött cigányokkal szemben hihetetlenül hamar alább hagyott. Félév nem kellett hozzá, és már haza is zsuppolták az egész társaságot. Erről persze már nem szólt akkora hírverés sem a nyugati sem a honi balliberális sajtóban! Mint ahogyan most sem rikoltozik egyik sem, hogy Sarkozynél elszakadt a cérna! Ugyanis a Loire völgyi zavargások az ottani cigány "nomádok" randalírozásának következménye.
Sarkozy, csak úgy mint néhány évvel korábban Berlusconi megunva a cigányok tűrhetetlen és antiszociális magatartását, szigorú intézkedéseket tett. A romániai és albániai cigányokat kitoloncoltatja! Nem hallok egy hangos szót, egy bátor kirohanást, hogy micsoda rasszista, antiszemita dolog ez! Tűrhetetlen ez a szegregáció! Egy árva tetves szót sem!
Emlékszünk még amikor a Moszkva téren egy buszon szamurájkarddal keresztüldöftek egy cigányt mekkora baloldali cirkuszt rendeztek nyomban? Tamás Gáspár Miklós a helyszínen mikrofonba mennydörögte az új, fasiszta Magyarország rémképét? Aztán kiderült, hogy a szamurájkardos döfködő is cigány, és elhallgattak. Aztán azóta történt az olaszliszkai lincselés Szögi Lajos tanár brutális agyonverése, és az enyingi banda veszprémi mészárlása. Marian Kozmát megölték és Ivan Pesic maradandó sérüléseket szenvedett. Nincs cigány bűnözés rikoltozták itthon, pedig maga a miskolci cigány vajda mondta, hogy a megtörtént bűnesetek 90%-át cigányok követték el. Nem szabad azt a szót használni, nem fogom eltűrni mondta maga személyesen Gyurcsány Ferenc okosan csillogó szemüvege mögül, hogy cigány, mert kirekesztő, rasszista, antiszemita....
Úgy látszik, hogy nyugaton is kezdik érzékelni azt, amiért ők pedig Magyarországot oly nagymértékben elítélték! Úgy vélem, hogy most már Sarkozynek a "felszolgált" roma pecsenye roma útra szaladt, de nagyon...

2010. július 26., hétfő

Először a világoskékek!

Nem tudom, hogy feltűnt-e az MSZP frakciónak, hogy az IMF arra játszik hogy Magyarország szuveneritása minél kisebb legyen? Persze, hogy feltűnt, csak így indokul szolgál az IMF duzzogása arra, hogy a Fideszt, és mindenek előtt Orbán Viktort támadja. Mesterházy Attila, mint az MSZP egyik hím tagja feláll, kihúzza magát -tavaly óta sokat nőtt és erősödött, akár a kis Anett Pötsch az egykori NDK-s műkorcsolyázónő- és hamisan csengő, erőltetetten zengő hangon kirohanásokat intéz a kormány, de elsősorban Orbán Viktor ellen!
Annyi már a bebörtönözött MSZP-s, illetve MSZP-hez közeli elitélt, vagy előzetesben lévő, hogy egy "árnyékkoalíciót" lehetne kiállítani belőlük, így még inkább röhejesnek tettszik, amint Mesterházy a Fideszre vetített visszaélésekről, felelőtlenségről, erkölcsi hiányosságokról mennydörög. Egyenesen hisztérikus röhögésre kényszerítő azon kívánsága, hogy Orbán Viktornak bocsánatot kell kérnie elsősorban Gyurcsány Fred Aster Ferenctől, illetve Bajnai ártatlanul pislogó Gordontól, azért, mert ők mentették meg az országot felelősségteljes politikájukkal a teljes csődtől, megsemmisüléstől, mondhatni magától az armageddontól...
Nem tudom ki ismeri azt az érzést, amikor az ember lát egy produkciót és saját maga érzi kényelmetlenül, illetve valósággal szégyenli magát az előadó helyett? Ez például tipikusan ilyen helyzet. Az MSZP frakció pedig teli pofával nevet, röhög, mutogatva bólogat..Szánalmasak!
Az ATV híradója éppen tegnap közölte, hogy nem csökkent a kormány támogatottsága, sőt az előnye a biztos pártválasztók körében négyszerese az MSZPhez képest. Az ATV pedig szereti -Kálmán Olgával, meg Bolgár Györggyel az élen- az olyan híreket harsogni, hogy hanyatlóban a Fidesz, meg zuhan Orbán Viktor népszerűsége...Ezek után így kénytelen volt Kálmán Olga is azzal foglalkozni, hogy Kósa Lajos szájából halhassa, hogy éppen Kósa és Szíjjártó felelőtlen kijelentése, miszerint Magyarország csődközeli helyzetbe került, és ettől a kijelentésüktől a nemzetközi pénzpiac teljesen megbolydult és emiatt a devizahitelesek az országban közvetve Kósa Lajos és Szíjjártó Péter áldozatává váltak...
A Jobbik és az LMP is az ellenzék szerepében tetszelegve bírál ostoroz, de nem igazán nagy visszhangja van áldozatos munkájuknak, mivel az a bizonyos felmérés szerint az ő népszerűségi mutatójuk is csökkent. Mindenki együttműködést szeretne, de valahogy nagyon nem akar összejönni ez az együttműködés. Nekem egy régi vicc jut az eszembe erről, ami egy amerikai iskolásokat szállító buszon játszódik:
Fekete és fehér diákok vegyesen utaznak a buszon és perceken belül irgalmatlan veszekedés tör ki közöttük. A felügyelő tanár nem tud gátat szabni az elmérgesedett helyzetnek így megállíttatja a buszt. Gyereke! Szól tanár határozottan. Felejtsétek el, hogy feketék vagytok vagy fehérek! Mindannyian kékek vagytok, megértettétek?! Kékek. Na akkor vissza a buszra, egy kettő! Először a világoskékek, utána meg a sötétkékek....

2010. július 25., vasárnap

Ezt kell "csinánije" ?

"Paraszt vakítás" felsőfokon!
Ez még évekkel ezelőtt történt, amikor nagyon meglepődtem, hogy fiatal kollégám almaérés idején multivitamin tablettákat, garmadával tömte magába. Kérdezem tőle, hogy ezt miért teszi! Drága pénzen szintetikus anyagot enni amikor ott a gyümölcs? Szégyenlős mosollyal és zavartan mondta, hogy egyszerűbb így és többféle vitamint is egyszerre, meg a reklámokból és a korosztályából is mindenki ugyanígy....
A reklámblokkok terjedelmes része foglalkozik gyógyszerek és gyógyhatású készítmények reklámozásával. Arra hívja fel a "kedves fogyasztók" figyelmét, hogy megfázásra, hasmenésre, fejfájásra, derék és hátfájásra, gyomorégésre, de sorolhatnám még, hogy mifenére milyen csodaszereket vásárolhatunk. Varázsütésre múlik el minden fájdalmunk, kínunk, ha az ajánlott készítményt használjuk. Nem az okot kell meg szüntetni, nem! A tünetet kezelgetni, jó sok pénzen, hogy lehetőleg sose legyünk panaszmentesek és így állandó, visszatérő fogyasztói legyünk a készítményeknek és gazdagítsuk átverőinket.
Emlékszem régen az anyukák, hogy a kisgyerekük ne legyen vashiányos, kétféle módszert is alkalmaztak. Almába szögeket szúrtak, az alma savas volta a szögek felületéből oldott fel vastartalmat. Fogyasztás előtt a szögek természetesen eltávolításra kerültek és a kisgyerek az alma vitaminja mellett, mindjárt vasat is pótolt. A másik módszer, mivel a gyerek szeret mindent rágni, főleg fogzás idején, megkapta a kapukulcsot és azt rágcsálta. Ez a mai viszonyok mellett elborzasztó lehet, de mennyivel olcsóbb, ötletesebb és hatásosabb módszer, mint az átverős művi úton előállított hatóanyagokkal történő megoldás.
Az agymosás odáig fajult mostanság, hogy kultúra területén sem az érték, ami az "asztalunkra kerül", hanem a mértéktelen gagyi! Azt mondják, mondják?! Hazudják a kereskedelmi televízió műsorszerkesztői, hogy azt kínálják a fogyasztóknak, amire igény van! Győzike show, Mónika show, Joshi Bharat show, különféle főző műsorok, lakodalmas zenés műsorok. Ezt elhiszi valaki, hogy csak ezt kívánja a magyar? Egyszer próbálnának tartalmasabb műsort készíteni, meglátnák, hogy ténylegesen mire van igény! Persze az nem hozna annyi pénzt, mint a betelefonálásos műsorok, amikor szavazni kell, meg az olyan ostoba kérdések megoldása, (csak az illusztráció kedvéért)? hogy mennyi kettő meg kettő? A: 3, B: 4. C: 8...Emelt díjas SMS-ben kérik a választ és a helyes megfejtő kap egy műanyag Stohl Bucit...
Amikor már a média által a polgárok nagy része teljesen lebutított állapotba került, akkor a politikusok már nyugodtan bár mit letolhatnak a torkunkon. Az iskolai oktatás reformja is ezt az igényt volt hivatott teljesíteni. A gyerek általános iskola alsó tagozatában ne kapjon érdemjegyet és nem is bukhat meg! Zseniális, nem? Mennyi teljesen hülye gyerek hagyhatná el az iskolát, milyen zombi felnőtt válhatna belőle.....
A huszonnegyedik órában vagyunk, remélem, hogy most az "új szelek" kedvező változásokat , és megoldásokat hoznak ezekben az allergikus kérdésekbe!

2010. július 22., csütörtök

Figyel-levi

Köpjünk a jövőnkre...
A buszmegálló tésztaszűrőre emlékeztető ülésén, nagy terpeszben trónolt egy kb. három számmal a méreténél nagyobb gatyát viselő srác. Kihívóan nézelődött szinte reménykedve, hogy valakinek nem fog tetszeni és így aztán szabad folyást engedhet kötözködési vágyának. Tátott szájjal, csámcsogva nyamnyogta rágóját, időnként köpött egy hegyeset a lába közé, mellé, jobbra majd balra, aztán megint középre. Lassan már bokáig ért a takony, de módszeresen ontotta nyálutánpótlását. A buszra várakozók amennyire csak tudtak arrébb húzódtak és próbáltak nem tudomást venni a fiatal kihívó viselkedéséről.
A srác megunván, hogy nem veszik észre, taktikát váltott. Lassan felállt, fejét, mintha gömbcsuklón lenne, jobbra, balra tekergette, mintegy jelezvén, hogy igencsak fáradt. Belebámult a mellette álló arcába és megfontolt rágózás közepette tudakolni kezdte, hogy volna e egy buszjegye a megszólítottnak, mert égetően szüksége volna rá..
Bérletem van, így a kérdezett utasjelölt. A srác nem adta fel. Akko dobjá meg egy cigivel öreg!
Nem dohányzom jött a válasz. Adj egy százast és pariban vagyunk ember!
Nincs apróm és hagyjon békén legyen szíves! A srác elgondolkodva fixirozta áldozatát. Úgy nézett ki, mintha mélyenszántó gondolatok garmadája járná át agyának legmélyebb bugyrait. A pár másodperces feszült csend, hosszú perceknek tűnt. A többi utas látszólag tudomást sem vett a kínos afférról és az a tipikus három majom, a nem látok nem hallok nem beszélek csoport benyomását keltették. Ekkor hirtelen -bizonyára köszöntésnek szánt- tompa puffanással és egy csá cimbora, mizu ordítássa, egy hasonló kinézetű ifjonc verte hátba a köpködéséről, majd kötözködéséről elhíresült "barátunkat". De jó hogy itt vagy, képzeld az öregem megfejtem van lé, ihatunk ezerrel, ordította bele kétcentiről az arcába a remek hírt. A hátba vert, nehezen fordult el korábbi áldozatától, de az ihatunk ezerrel valószínűleg hatott, mert egy bamba vigyorral megveregette a lelejmolni vágyott áldozatának vállát és igen lassan barátja felé tekintett és így szólt: Sirály!!
A volt egyszer egy vadnyugat stílusára emlékeztető járással indultak tovább, enyhén karikalábú csámpázással és iszonyú nyaktekergetéssel egybekötve. Szólni kéne még a Frenyónak is, hogy ezt a berúgást nem hagyhatja ki, lehetett még hallani ahogy távolodtak...

Nem nagy ügy végül is csak megjegyzem, hogy mindez 2010 július 19-én zajlott le Székesfehérvár buszpályaudvarán és nem a '70-es években. Mintha megállt volna az idő...